Örömmel tájékoztatjuk vállalatunk újdonságairól, szolgáltatásaink fejlesztéséről

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Felméréseink és országos elemzések alapján egyértelműen elmondható, hogy az autós Ügyfelek egyre nagyobb mértékben ár-érzékenyek, és járműveik karbantartását, szükséges szervizeléseit a korábbiakhoz képest jóval olcsóbban és gazdaságosabban szeretnék elvégeztetni.

Korábbi márkaszervizi tapasztalataink és az országos felmérések is arra engedtek következtetni, hogy egy egy márkaszerviz Ügyfeleit zömében 2-3 évig volt képes csak szervizében tartani, mert az Ügyfelek nem tudták/akarták a drágább alkatrészeket, jelentősebb költségű szolgáltatásokat kifizetni.

Vállalatunk megértve az idők  szavát, nagyot lépett.

Az egy-két márkára korlátozott márkaszervizből márka független, teljes körű szolgáltatást nyújtó szervizzé alakította át tevékenységi körét, műszerezettségét és szakember gárdájának felkészítését.

Mint azt bizonyára Ön is tudja a – gyártók ezzel kapcsolatos állításai ellenére – a márka független autószervizek is teljes körűen javíthatják és szervizelhetik a garanciális időszak alatti járműveket is úgy, hogy azok jótállási jogai nem sérülnek. Európai uniós versenyjogi szabályozás értelmében bárki, bárhol szervizeltetheti járművét, azonban a  jármű  kezelési útmutatójában meghatározott karbantartási munkálatokat, az ott meghatározott időszakonként el kell végeztetni.

A fentiek alapján vállalatunk Dunaföldváron, Pakson, Szekszárdon, és Pécsett várja Ügyfeleit megújult szolgáltatásokkal, kiképzett szerelő csapattal, udvarias személyzettel és természetszerűleg sokkal ügyfélbarátibb árakkal.

Referenciáink :

–           MVM, KözútkezelÅ‘, AtomerÅ‘mű, Volán Vállalatok,.. stb.
–          országos lefedettségű flottaüzemeltetÅ‘k (Business Leas, Lease Plan, Nelson, Ald, Bérelek, RentPont…stb…)
–           magyarországi szinte összes biztosító társaság (Allianz, Generali, Uniqa,Groupama ,Wabard, Union, Aegon…….stb…)

Azt gondoljuk, hogy a közületek részéről kifejezett bizalom a megbízható tevékenységünknek és a sokkal kedvezményesebb áraknak is szólt.

A nemzetközi  flotta  üzemeltető  cégekkel, bérautós vállalkozásokkal kötött egyedi megállapodásainknak köszönhetően bérletből, lízingből visszavett gépjárművek óriási választéka nyílott meg Ügyfeleink előtt. Bővebben soron következő hírlevelünkben fogjuk tájékoztatni Önt.

Takarékoskodjon Ön is, amit olcsóbban megvehet, ne vegye sokkal drágábban!

Ugyanazon a telephelyeinken, ugyanazon szakemberekkel, autógyáraktól hivatalosan vásárolt javítási technológiák alapján az importőri szabványok,  és árdrágító  kötelezettségek  nélkül  közel fele áron ugyanazt kaphatják tőlünk.

Tevékenységünk támogatását a Robert Bosch Kft és az AutoCrew szervizhálózat támogatja.

Reméljük, hogy soron következő olajcseréjét, autós problémájának elhárítását nálunk fogja végeztetni és személyesen is meggyőződhet mennyit is spórolhat nálunk a minőségi, szakszerű autójavítása esetén.

penzugy@ipsum-tech.hu